Ifjú korom egyik meghatározó ételének tovább gondolása volt a mai ebéd. Már egy ideje koketálok vele (értsd: tervezem, hogy el kéne készíteni), de mindig hiányott valami. Most azonban úgy éreztem, eljött az idő, és párom elégedett mosolya láttán úgy vélem, jól időzítettem…
A hozzávalók (4 személyre): 4-6 szelet karaj (esetleg tarja), jó ujjnyi szalonna, fél kiló savanyú káposzta, 4 nagyobb szem burgonya, 1 jókora pohár tejföl, kanálka olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanálnyi mézes mustár, bors, só
Tegnap este a sovány, ujjnyi karajszeleteket mézes mustárral megkentem, frissen őröltem rá borsot, dobozkába pakoltam, olajjal meglocsoltam, és pihenni tettem a hűtőbe.
Ma délelőtt egy tűzálló tálat olajjal kikentem – lehetett volna zsír is, vagy éppen bacon szeletekkel való bélelés, de ezek nem voltak itthon.
A hagymát csíkokra vágtam és besóztam. Amíg ez pihent, a megmosott, és hámozott burgonyát felszeleteltem, és végig pakoltam a tál aljára.
A hagyma felét ráhelyeztem – ügyelve, hogy azonos arányban legyen mindenhol. Ezután ráfektettem az olajtól lecsepegtetett karaj szeleteket, majd ismét a hagyma, és a burgonya következett.
Végül a tetejére halmoztam a savanyú káposztát, rákanalaztam a tejfölt, és néhány szalonna szeletkét is tettem rá.
Alufóliával fedve sütöttem 1 órát, majd anélkül még 10 percet.
Édesnemes piros paprikába mártott kakastaréjjal, és friss tejföllel tálaltam.
Kenyér nem kellett hozzá, bár kínáltam.
Határozottan jól csúszik mellé a sör.
(Anyja)





Az ötletet néhány napja