Main Contents
augusztus 30, 2010
A müncheni Oktoberfest egyik legfinomabb csemegéje ez a sajtkrém, amit minden alkalommal lelkesen falunk a méretes korsóba töltött, finom csapolt sörök mellé. Jól csúszik rá az aranyszínű nedü! Idén is megyünk, gondoltam jól jön egy kis edzés előtte.
Az obazdát sok hagymával, retekkel, zöldélékkel, no meg sörpereccel fogyasztják. Ez is adta az apropóját a készítésének – mert a Lidl-ben most vannak bajor hetek és kapható ez a csemege, kb. 15 perc alatt megsüthető.
A bajor sajtkrémet érdemes előző este elkészíteni!
Hozzávalók:
20 dkg puha vaj
25 dkg minőségi camambert sajt
20 dkg puha sajt
2-3 fej vöröshagyma apróra vágva
2 teáskanál pirospaprika
1 csapott tk. só
frissen őrölt bors
2 teáskanál (őrölt) kömény
0,5 dl barnasör
A hozzávalókat langyos állapotban turmixgépben összekevertem (csak villával törve a család gusztustalannak nyilvánította), és a homogén masszát tálba kanalaztam, hagytam dermedni.
Másnap ettük, a frissen sült pereccel, és sörrel öblítettük le.
Sok receptet átolvastam, érdekes hogy nincs benne túró, pedig mindig azt hittem. Ha valaki másként készíti, szívesen vennék ötleteket.
(Anyja)
Filed under: csemege, kencefice |
Comments (0)
augusztus 8, 2010
Az előző bejegyzés (grízgaluska) apropóját természetesen a leves adta.
Friss, olcsó kacsanyakat kaptunk szombaton a piacon (182 forintot fizettem a 4-6 adagos leves húsijáért!), így gyorsan bevásároltam hozzá zöldségeket is, úgyis rég vágytam már egy finom, lassan-csendesen főtt, jófajta házi levesre.
Hozzávalók:
~ 1 kg kacsanyak tisztítva
1 kisebb zellergumó
1 csokor zellerzöld
5-6 szál sárgarépa
1 csokor petrezselyem
3-4 zsenge fehérrépa
1 kisebb fej hagyma
(1 darabka kel)
paprika csuma
fél paradicsom
1 nagy szem burgonya
csippentésnyi sáfrány
szemes bors
só
A kacsanyakat megmostam, besóztam és egy éjszakát hagytam pihenni (ez nem szükséges, nálunk így alakult). Reggel aztán lábosba tettem, és a tisztított zöldségekkel (kivéve a burgonyát), levelekkel és egyéb hozzávalókkal feltettem csendesen főni. Anyai nagyikám tanácsát megfogadva, nem haboztam le.
Amikor a sárgarépa megpuhult, azt kiemeltem, a leves főtt tovább. Bő két óra alatt készült el, addigra lett puha a hús. Ekkor még 15 percet gyöngyözött a burgonyával, majd hagytam pihenni.
Amikor szépen megnyugodott, a grízgaluskával tálaltam.
Mi szeretjük leszopogatni a husit a csontról. Aki ezt nem kedveli, és szorgos háziasszony, előtte villával leszedegetheti, és tálalhatja úgy is.
(Anyja)
Filed under: lassú, leves, szárnyas |
Comments (2)
augusztus 8, 2010
Eddig talán összesen egy alkalommal készítettem grízgaluskát, pedig a párom nagyon szereti. Valahogy, rejtélyes tudománynak tűnt – apai nagymamám készítette az általam valaha fogyasztott legfinomabbat.
Sajnos, akkor még nem faggattam őt, hogyan készül.
Nem vettem tésztát a hétvégi leveshez, jó párosításnak tűnt a kacsanyakból készülő leveshez ez a betét.
Persze már fogalmam sem volt, hogyan készítettem annak idején, így improvizálnom kellett egy nem túl macerás, de jó eséllyel sikeres verzióval.
Hozzávalók:
2 egész tojás
1 mogyorónyi vaj (szerintem a nagyim libazsírral készítette)
búzadara
só
1 csepp ecet
A tojást amennyire lehet villával felvertem (nem vertem a habot külön kemény habbá, ahogy sok recept írja) és belekevertem a puha vajat, az ecetet és a csipet sót, majd lassan, magasról csurgatva (bár ez valószínűleg nem fontos), folyamatosan hozzácsurgattam annyi grízt, hogy palacsintatészta-szerűen sűrű (nem folyós de nem is kemény) masszát kapjak.
Ezt fél órára beraktam a hűtőszekrénybe, majd csendesen forró, sós vízben kifőztem kb. 10 perc alatt. A galuskákat evőkanállal szaggattam, fél időben megfordítottam, és ekkor 1 pohár hideg vizet is öntöttem a lébe (valami ilyesmit mintha anno gyerekkoromban láttam volna).
Amikor elkészült, leszűrtem, és pici zsiradékkal átforgatva tálkába szedtem.
Szívesen kipróbálnám libazsírral is (ha a levestől nem üt el), és finomra vágott petrezselymet el tudnék bele képzelni, de nem volt itthon. A hiányát a párom nem bánta, lelkesen falta így is.
(Anyja)
Filed under: levesbetét |
Comments (0)
augusztus 7, 2010
Vashiányom van, tulajdonképpen kicsi gyerekkorom óta. A vérvételek során hol jobbak az értékek, hol sokkal rosszabbak, ha a normál szintet eléri a vas bennem, égi csoda.
Mivel amióta eszemet tudom így létezem, nem sejtem, milyen lenne az energiaszintem megfelelő mennyiségű vassal a szervezetemben. Nekem tulajdonképpen így jó, ez természetes, de az orvos azt mondja, nem. Amikor már eljutok oda, hogy rosszul vagyok – szédelgős, gyenge, mindig álmos – biztosan nem több az érték, mint a minimum fele… Most így vagyok, és mivel a gyógyszerek bennem nem hatnak (nem szívódnak fel), ezért természetes dolgokkal próbálkozom.
Sokan ajánlották a céklát, szeretem is, így a turbózási körbe bevonom most ezt a csodálatos színű gumót is. Az eredmény persze csak hónapok múlva derülhet ki, de bizakodom.
Ez a saláta azonban nem csak vashiányosoknak egészséges, mindössze nálam most ez az apropója a készítésének. No meg az, hogy a siófoki piacon sikerült vennem nagyon friss gumókat egy nénitől.
Hozzávalók:
~ 60 dkg friss cékla gumó
1-2 szál sárgarépa
1-2 db alma
1 friss citrom leve
~ 2 evőkanál méz (akác)
csipet só
kanálka olíva olaj
1 teáskanál köménymag (elmaradhat)
A céklát, az almát és a répát megtisztítottam és a párom durvára reszelte (répa-cékla-alma sorrendben, nem hiszem hogy számít). A duci csíkokra csavartam egy citrom levét, és ízesítettem egy csipet sóval, rákanalaztam a mézet, löttyintettem rá olívaolajat, és némi tipródás után megszórtam egy kanálka köménnyel is (őrölt is lehet).
Most legalább fél napig állni hagyom, terveim szerint az esti kacsamell-sült vacsora körete lesz.
(Anyja)
Filed under: egészség, saláta, zöldség |
Comments (1)
július 3, 2010
Tegnap a kontrollon azt mondta az orvos, óvatosan próbáljam meg a főzelékek bevezetését, és kezdjem a tökfélékkel, mert az a legkönnyebb megemészteni.
Örültem a javaslatnak, mert már a múlt héten lázba hozott a frissen gyalult tök, és az illatos kaporcsokrok látványa. Különös dolog ez, mert gyerekkoromban a világ minden kincséért sem ettem volna meg ezt a könnyű nyári étket.
Ma reggel siettünk is a piacra, reméltem hogy a nyári esők után végre ezerágra sütő nap nyomán, bőséges lesz a tök kínálat.
Nem kellett csalódnom, így boldogan robogtunk haza az alapanyagokkal, ahol rögtön neki is láttam az elkészítésnek, hogy ebédre már csak langyos legyen (ahogy számomra jelenleg fogyasztható).
Hozzávalók:
50 dkg gyalult tök
1 csokor kapor
1 kisebb fej hagyma
1/2 citrom leve
1 evőkanál olaj
1 pohár kefír
1 teáskanál liszt
cukor ízlés szerint (elmaradhat)
csapott mokkás kanálnyi pirospaprika
csipet só
Az idei, fehér hagymát ketté, majd vékony csíkokra vágtam, tálkába tettem, sóztam és a citrom levével meglocsoltam.
A kaporcsokrot megmostam, és a zsenge levélkéket felaprítottam.
Az olajat felhevítettem, és benne a szaftos hagymát alacsony hőfokon megpároltam.
Hozzáadtam a cukrot és a tököt, felöntöttem kb. 1 dl vízzel és megvártam míg felforr, majd takarékra vettem.
A kefírt kikevertem a liszttel és a pirospaprikával, amikor teljesen sima lett, hozzáadtam a rotyogó főzelékhez, ezután az egészet csendesen 5 percig forraltam, majd levettem a tűzről.
Más teendő nem maradt, mint a kóstolás és az esetleges édesítés, savanyítás vagy sózás. Az illatos nyári tökfőzelék el is készült. Nekem így tökéletes, feltétet nem fogyasztok hozzá.
Egészséges embereknek lehet tejföllel vagy tejszínnel is készíteni, és citrom helyett sokan ecetet használnak. Feltétként kinek mi ízlik – vagdalt hús, tükörtojás, sült virsli stb. adható.
Tipp!
A legérzékenyebb pontja ennek az éteknek akkor van, amikor a tök még éppen “roppanós”, és a következő percben már szétesik. Ezért főzöm így, a forralás után az edényben hagyom kihűlni.
Aki nem gázon vagy indukciós főzőlapon készíti, feltétlenül ügyeljen arra, hogy lehúzza az edényt a melegről, különben tálaláskor meglepetés érheti (szétesett pürét talál a fazékban).
(Anyja)
Filed under: egészség, főzelék, gyors, zöldség |
Comments (0)
július 3, 2010
A siófoki piacon találtuk ezt a különlegességet. Van ott egy hölgy, akihez rendre visszajárunk befőtteket venni, mert olyanok, mintha a nagyi készítette volna őket – szívvel, lélekkel, aprólékosan – finom, gondosan válogatott alapanyagokkal készülnek.
A képen látható savanyúság meggyel töltött, csípős paprika. Még csak most készült a héten, ezért néhány hetet érnie kell, de állítólag nagy csemege. A neten nem találtam magyar receptet, állítólag a leve olyan, mint bármelyik klasszikus savanyúé, csupán a szélesen felkarikázott paprika karikákba egy-egy magozott (?) meggyszemet kell helyezni, és úgy eltenni. A hölgy azért készíti, mert a német nyaralók rendszeresen kérik, keresik.
Tagadhatatlanul guszta, és bizonyára finom is lesz. A párom alig várja, hogy megkóstolja!
(Anyja)
Filed under: befőzés, csemege, savanyúság, vendégrecept, ötlet |
Comments (0)
június 20, 2010
Tegnap ellátogattunk a tihanyi Levendula Fesztiválra, ahol az illatokat követve jutottunk el ahhoz a fazekas standhoz, ahol életem párjától kaptam ezt a képen látható, csinos “kis” cserépedényt.
A készítő (Nagy György – Balatonalmádi) szerint, a vásárolt kerámia csak két személyes ételek készítésére elég, de ahogy elnéztem, nekünk 3-4 főre is megteszi majd (ezért is ezt a méretet választottam).
Sajnos aktuális gyomorproblémáim miatt várnom kell a kipróbálására, de ma este nekiláttam recepteket keresni, hogyha majd eljön a kis csodacserép ideje, akkor már ne kelljen ezzel vesződnöm…
Rengeteg ötletet és receptet találtam, íme néhány kipróbálni való:
Tündér – Muszakája
Limara – Töltött káposztája
Daisy – Zöldséges raguja
lolo – Sült libamája
Siti – Káposztás csülke
Lilahangya – Vörösboros jércepörköltje
Sólet dél-francia módra
Aszalt szilvás kacsamájpástétom
…
Ha van kipróbált, finom receptetek, várom!
Amint meggyógyultam, jelentkezem az alkotásaimmal!
(Anyja)
Filed under: cserépedény, recept ajánlat, vendégrecept, élménybeszámoló, ötlet |
Comments (0)
május 19, 2010
Május közepe ide vagy oda, hideg van. Nagyon.
Ráadásul sikerült valamilyen vírust összeszednem, ezért itthon kell pihennem.
Hogy ne vacogjak folyamatosan, alternatív fűtési lehetőségeket kerestem, ami egy panel lakásban elég reménytelennek tűnt, elsőre.
A konyhai sütő jó hőforrásnak tűnt, és ha már bekapcsoltam, gondoltam, ne tegye hiába, megkísérlek egy lusta kelt tésztakészítést, amit már úgyis régóta terveztem.
Hozzávalók:
a tésztához
60 dkg liszt
2 dl tej
1 dl víz
2+1 tojás
4 evőkanál cukor
1 vaníliás cukor
5 dkg olvasztott vaj
1 csomag szárított élesztő
csipetnyi só
a “töltelékhez”
5 dkg vaj
~ 6 evőkanál cukor (nád)
~ 3 csapott evőkanál kakaópor
A kenyérsütő gépbe tettem a lisztet, megszórtam cukorral, rácsurgattam a langyos tejjel elkevert vizet, meghintettem az élesztőporral, és hagytam 15 percig, a tetőt lecsukva állni.
Ezután hozzáadtam a két tojást (ez is langyos legyen!!!), a vaníliás cukrot, az olvasztott vajat és a sót, majd bekapcsoltam a dagasztó programot.
Közben 150 fokon folyamatosan ment a sütő a konyhában, így finom meleg lett.
Az elkészült tésztát a készülékből kiemeltem, háromfelé osztottam. Mindegyik darabot kézzel hosszúkásra ki- és széthúztam, amolyan, ahogy sikerül téglalap alakúra, és a belsejébe kentem a kakaós krém harmadát, majd feltekertem. Jó lisztes kézzel kell dolgozni, nagyon lágy tészta!
Amikor mindhárom elkészült, befontam, és kivajazott jénaiba fektettem, majd a meleg konyhában hagytam 45 percig kelni.
Ezután kevés langyos tejjel elkevert tojássárgájával megkentem és beraktam a sütőbe, ahol kb. 160-170 fokon 45 percig sütöttem.
A legnehezebb az volt, hogy az illatoknak és a kísértésnek ellenálljunk, kibírjuk, amíg ez a gyönyörűség kihűl, és csak utána kóstoljuk meg.
Vajasan, lekvárral és mézzel is isteni volt!
Lehetett volna benne több a kakaós rész, ezért ha újra elkészítem, az egyik fonat tésztájába keverek kakaót, és kicsit megemelem a “töltelék” arányát is.
Szerintem fahéjasan is finom… vagy mazsolásan… esetleg aszalt gyümölcsdarabokka, citrusfélék héjával illatosítva… és … Mmmmm.
Tipp! A trükk az, hogy nem szabad a tésztának megfáznia, ezért kell a folyamatos meleg, és minden hozzávaló legyen szintén nagyjából azonos hőfokú – “langyos”.
(Anyja)
Filed under: kelt tészta, lassú, édesség |
Comments (3)
május 5, 2010
Mindig van mit csiszolni, változtatni egy recepten… Érdekes, hogy tavasszal kívánom meg a kölest (és idén a hajdinát, és vörös lencsét is) – utoljára 2008. márciusában írtam le, hogyan készítem mazsolásan.
Ma reggel hajnalban keltem, és már napok óta nincs rendben a gyomrom, ezért azt találtam ki, hogy kölesből készült csemegét viszek ebédre, az mindig segít kicsit.
Egy kis csésze kölest a lábosban megolvasztott teáskanálnyi vajra, majd ráöntöttem két csésze sovány tejet. Csipetnyi sóval felforraltam, majd lefedve, lassú tűzön főztem, míg felszívta a tejet ( kb. 12 perc). Ezután pihenni hagytam.
Maréknyi vörösáfonyát kanálka vajon, teflon serpenyőben forrón átpörgettem, míg a szemek pattogtak és szép ducik lettek. Ezt kevertem a kihűlt, kanállal darabolt kásához és még apróra vágtam hozzá egy körtét, amit meglocsoltam facsart citromlével, hogy a színét megőrizze.
Viszek a lányoknak is, remélem ízlik majd mindenkinek!
Tipp! Fahéjasan is isteni!
Kigyűjtve a hozzávalók:
1 csésze köles
2 csésze sovány tej
2 teáskanál vaj
csipet só
maréknyi aszalt vörösáfonya (elmaradhat)
1 körte (vagy bármilyen friss gyümölcs)
(Anyja)
Filed under: csemege, egészség, gyümölcs, édesség |
Comments (2)
április 18, 2010
Nagy terveim voltak a mai, vasárnap reggelre. Kitaláltam, elkészítem Limara vajas kiflijét, hogy örömet okozzak a minden szombat délelőtt hagyományos, köménymagos-sós kiflire vágyó páromnak, aki rendre lemarad ezekről a péksüteményekről (mire kiérünk a piacra, elfogy), vagy csalódik bennük.
Egy ideje már nézegettem a kifli recepteket, mindig Limaránál kötöttem ki, és bár macerásnak tűnt ez a változat, belevágtam.
Megérte! Kicsi szívem csücske többször is, boldogan nyammogva elmondta, “én még ilyen finomat nem ettem!”.
Persze nem is én lennék, ha nem módosítottam volna semmit az eredeti recepten – persze elsőre csak nagyon finoman…
A hozzávalóim a következők voltak:
3,5 dl sovány, langyos tej
2 csapott teáskanál só
késhegynyi aszkorbinsav
1 evőkanál porcukor
60 dkg BL 80 liszt
10 dkg puha, szobahőmérsékletű vaj
1 csomag szárított élesztő
2 evőkanál hajdina pehely
A hozzávalókat a kenyérsütőgépemben dagasztottam, úgy hogy a tejes élesztőt a cukorral előtte kicsit megfuttattam, tehát nem indítottam el rögtön a gépet. Ilyenkor még a sót nem szoktam beletenni, és a vajat is csak később kanalaztam a tésztához.
Egy órányi kelesztés után már szépen feljött, ekkor bemelegítettem a konyhát, feltettem a lábosban a vizet. 8 csinos halmot emeltem az illatos kiflimasszából, és ezeket egyenként kinyújtottam, feltekertem, és eleinte kissé gyakorlatlanul kifli-re formáztam, behajlítottam, végét picit összecsíptem.
A vízben való előfőzés aggasztott a legjobban – szerencsére ok nélkül. Egyszerre két kiflit tudtam a lábosba tenni, előbb a felső résszel lefelé, majd fél perc után fordítva. Így pont a megfelelő helyre kerülhetett a hajtás, mert a tepsiben már nehéz mozgatni (én kicsit kiolajozott, sütőpapírral béleltet használtam). Ekkor szórtam meg a köménymaggal és a durvára vágott tengeri sóval. Az első adagnak még 25 perc sütés kellett, a második már 20 perc alatt készült el.
Finom, ropogós, illatos, ellenállthatlan!
Mi csak vajjal kenve, tejeskávéval ettük, hogy semmi ne terelje el róla a figyelmünket.
Az egyik kiflibe kísérletként még csavarás előtt lenmagot szórtam. Finom lett. Legközelebb azt hiszem kipróbálom sajtosan, vagy más fűszerrel bolondítva is, de a Kedvesnek mindig készül majd “egyszerű”, sós-köményes változat
(Anyja)
Filed under: lassú, péksütemény, reggeli, vendégrecept |
Comments (2)