Túrós pite – torta

Már amikor elindultunk a piacra tudtam, hogy nekem ma muszáj lesz túrós sütit enni, méghozzá melegen, ha lehet citromhéj és vanília illattal fűszerezve, ne adj isten utána forró kávét hürbölve.
Vettem is hozzávalókat (fél kiló túrót, tejfölt, vajat, citromot, élesztőt), bár még fogalmam sem volt, pontosan milyen sütemény készül majd. Remélve, hogy semmi fontos nem maradt ki, koradélután elkezdtem recepteket olvasgatni. Bár egyik sem volt tökéletes, néhány tucat elolvasása után körvonalazódott bennem, milyen édességet is fogok készíteni…

A sütőt bekapcsoltam, hogy előmelegítsem 180 fokra, így a konyhában kellemes hőmérséklet lett.
A tésztához 30 dkg finom lisztet, 2 dkg élesztőt, 2 evőkanál barnacukrot, 12,5 dkg puha vajat, 2 tojás sárgáját és csipetnyi sót összedolgoztam, annyi langyos tejjel, hogy “kezes” tésztát kapjak.
(A “kezes” alatt azt értem, hogy jól formálható, elengedhető (nem ragacsos), de puha.)
A masszát a konyha nem huzatos, kellemesen meleg sarkába tettem pihenni, kelni.

A túrós töltelék hozzávalóit egy nagyobb keverőtálba tettem.
Ezek végül a következők voltak: 50 dkg friss túró, 5 evőkanál porcukor, 1 evőkanál puha vaj, 1 vaníliarúd kikapart belseje, 1 teáskanál étkezési keményítő, 1 citrom reszelt héja, 2 egész falusi tojás és a tésztából megmaradt két tojásfehérje.
Mindezt jó alaposan, a habverő keverőrudakkal összekevertem. Csak így, lusta üzemmódban – tehát nem vertem fel külön a tojásfehérjéket, és nem ügyeltem a sorrendre sem (mindent belepakoltam a tálba, és utána mixeltem).

A megkelt tésztát ketté vettem, gömbökké formáltam és kinyújtottam. Mivel nekem most nincs kissebb tepsim, ezért egy kerek, nagyjából 24 centis jénai tálkát vajaztam ki. Ehhez formáztam a tészta felét, és beleterítettem az edénybe. Ezután meghintettem búzadarával (szűk maroknyi), és ráöntöttem a túrós masszát.
Szép kerekre kinyújtottam a másik tészta gömböt is, és betakartam a süteményt. A tetejét villával alaposan megszúrkáltam, kenni nem kentem meg semmivel.
Előmelegített sütőben, ~180 fokon 50 percig sütöttem – egészen pontosan annyi ideig, amit még az illatok miatt nyeldekelve ki lehetett bírni.
Valószínűleg, ha megvártuk volna, míg a pite-torta meghűl, akkor könnyebb lett volna szeletelni.
De nem vártuk meg.
És attól tartok, hogy ez legközelebb sem fog sikerülni…

Tipp! A végeredmény csinos – behűtve, friss gyümölcsökkel díszítve szerintem tortának is kiváló lehet.

(Anyja)

Mandulás aranygaluska

Valahogy rám tört, aranygaluskára vágytam. Annyi hétvégén áramlott fel lakásunkba a sülő kelt tészták illata, hogy nem bírtam tovább, muszáj volt nekem is valami csemegét készítenem. Megvolt a vágy és a hozzávalók is, vendégeket is vártunk, akik segíthetnek a fogyasztásban, így nekiláttam…

Hozzávalók:

a tésztához
50 dkg liszt (15 dkg rétes, 35 dkg finom)
3 dl tej
8 dkg cukor
5 dkg vaj
3 tojás sárgája
3 dkg élesztő
csipet só

a hempergetéshez
20 dkg darált mandula
5 dkg cukor
8 dkg vaj

A tészta hozzávalóit kikészítettem előre, hogy langyosak legyenek. A kenyérsütő gépbe tettem mindent, a lisztbe készített mélyedésben kb. 15 percig hagytam dolgozni a langyos, cukros tejet az élesztővel és némi liszttel.
Ezután kapcsolatam csak be a dagasztó programot – a hosszabb verziót, úgyis mentünk vásárolni.
Amikor a program lejárt (másfél óra), meglangyosítottam a vajat, és a gyönyörűen megkelt tésztából kis labdacsokat téptem, meggömbölygettem őket, és a vajba, majd a darált mandulába forgattam őket, végül óvatosan egymás mellé igazítva kerültek a kivajazott tepsibe. (A megmaradt mandulát rászórtam és a vajat is rálocsoltam a tetejére).
Mivel mi panel lakásban lakunk, általában a konyha megfelelő hőmérsékletére a sütő begyújtásával “rásegítek”, az ajtót pedig zárom, hogy a kelt tészta ne fázzon meg…
A fincsi melegben közel egy órát hagytam a tésztát kelni (szerintem nagyjából a háromszorosára nőtt), ezután betoltam a forró sütőbe és 180 fokon 45 percig sütöttem, amíg csodálatos aranyszínű nem lett.
Érdemes hagyni kicsit meghűlni, és csak ezután tálalni – ha lehet vanília sodóval. Forrón pocakfájdító csemege lehet…

Tipp! “Eredetileg” darált dióval készül, de szokták mákkal is készíteni.

Kefíres krumplis pogácsa

Nem szaporítom a szavakat, mert most sül az utolsó tepsi pogácsa, aztán rohanok dolgozni. Csak gyorsan leírom, mert jól sikerült recept, szeretném ha megmaradna.

Hozzávalók:

2 dl kefir
1 csomag élesztő
1 tk. cukor
50 dkg liszt (ebből 15 dkg lenmag liszt)
50 dkg héjában főtt burgonya (hámozott, “tiszta súly”)
25 dkg vaj (margarin)
4 tojás (+1 a kenéshez)
2 teáskanál só
reszelt sajt

A kefírt az élesztővel és a cukorral elkevertem. A liszteket a vajjal, a tojásokkal és a többi hozzávalóval, majd a kefírrel átgyúrtam és egy éjszakára a hűtőbe tettem. Reggel vékonyra nyújtottam, olvasztott vajjal megkentem és feltekertem mint a bejglit, majd a két végét ráhajtottam. Ezután beliszteztem és visszaraktam pihenni. Este megint, ugyanígy áthajtogattam.
Ma reggel nyújtottam, tojássárgájával megkentem (a megmaradt fehérjét 2 tojás mellé dobva rántotta készült gyorsan reggelire a Kedvesnek), a párom adagját köménymaggal is megszórtam, lisztbe mártott formával apróra szaggattam, és forró sütőben, kb. 200 fokon adagonként kb. 20 percig sütöttem.

Tipp! A feltekerés előtt a rétegek közé lehet reszelt sajtot szórni…

Kakaós fonott kalács

Május közepe ide vagy oda, hideg van. Nagyon.
Ráadásul sikerült valamilyen vírust összeszednem, ezért itthon kell pihennem.

Hogy ne vacogjak folyamatosan, alternatív fűtési lehetőségeket kerestem, ami egy panel lakásban elég reménytelennek tűnt, elsőre.

A konyhai sütő jó hőforrásnak tűnt, és ha már bekapcsoltam, gondoltam, ne tegye hiába, megkísérlek egy lusta kelt tésztakészítést, amit már úgyis régóta terveztem.

Kakaós fonott kalácsHozzávalók:

a tésztához
60 dkg liszt
2 dl tej
1 dl víz
2+1 tojás
4 evőkanál cukor
1 vaníliás cukor
5 dkg olvasztott vaj
1 csomag szárított élesztő
csipetnyi só

a “töltelékhez”
5 dkg vaj
~ 6 evőkanál cukor (nád)
~ 3 csapott evőkanál kakaópor

A kenyérsütő gépbe tettem a lisztet, megszórtam cukorral, rácsurgattam a langyos tejjel elkevert vizet, meghintettem az élesztőporral, és hagytam 15 percig, a tetőt lecsukva állni.
Ezután hozzáadtam a két tojást (ez is langyos legyen!!!), a vaníliás cukrot, az olvasztott vajat és a sót, majd bekapcsoltam a dagasztó programot.
Közben 150 fokon folyamatosan ment a sütő a konyhában, így finom meleg lett.
Az elkészült tésztát a készülékből kiemeltem, háromfelé osztottam. Mindegyik darabot kézzel hosszúkásra ki- és széthúztam, amolyan, ahogy sikerül téglalap alakúra, és a belsejébe kentem a kakaós krém harmadát, majd feltekertem. Jó lisztes kézzel kell dolgozni, nagyon lágy tészta!
Amikor mindhárom elkészült, befontam, és kivajazott jénaiba fektettem, majd a meleg konyhában hagytam 45 percig kelni.
Ezután kevés langyos tejjel elkevert tojássárgájával megkentem és beraktam a sütőbe, ahol kb. 160-170 fokon 45 percig sütöttem.
A legnehezebb az volt, hogy az illatoknak és a kísértésnek ellenálljunk, kibírjuk, amíg ez a gyönyörűség kihűl, és csak utána kóstoljuk meg.
Vajasan, lekvárral és mézzel is isteni volt!
Lehetett volna benne több a kakaós rész, ezért ha újra elkészítem, az egyik fonat tésztájába keverek kakaót, és kicsit megemelem a “töltelék” arányát is.
Szerintem fahéjasan is finom… vagy mazsolásan… esetleg aszalt gyümölcsdarabokka, citrusfélék héjával illatosítva… és … Mmmmm.

Tipp! A trükk az, hogy nem szabad a tésztának megfáznia, ezért kell a folyamatos meleg, és minden hozzávaló legyen szintén nagyjából azonos hőfokú – “langyos”.

(Anyja)

Molnárka

Amióta csak olvastam vágyom kipróbálni Kisvax molnárka receptjét, de sajnos máig nem jutottam el oda, hogy nekilássak az elkészítésének, pedig ez a kedvenc péksüteményem. Ma viszont eljött az idő… Az eredeti receptet kicsit módosítottam, íme az én verzióm.

Hozzávalók:

30 dkg finom liszt
30 dkg rétes liszt
2,5 dl tej
6 dkg vaj
2,5 dkg élesztő
3 evőkanál cukor
csipet só

a kenéshez:
tojás sárgája
langyos tej

Lusta módba kapcsolva magamat a dagasztást a kenyérsütő gépemre bíztam, “bread dough” módban. A gépbe szórtam a sót, a lisztet, erre öntöttem a meglangyosított vajat, tejet, ezután a cukrot, végül belemorzsoltam az élesztőt. Kb. 10 percig vártam, majd bekapcsoltam a kenyérsütőt és az említett programot aktiválva elvonultam vasalni…

Amikor a tészta megkelt, négy részre szedtem és lapokra nyújtottam. Ahogy Kisvax szépen leírta, a négyzeteket átló mentén keresztbe vágtam és a háromszögeket a csücsköt belsejébe rejtve feltekertem, az utolsó csavar előtt a végét behajtottam. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam és langyos tejben elkevert tojássárgájával megkentem. Bő fél órás kelesztés után ismét megkentem és a sütőben 200 fokon 20 percig sütöttem. (A 16 db két sütéssel lett meg, egy tepsibe kényelmesen csak 8 db fér el.)

(Anyja)