Joghurtos padlizsánsaláta

Ha török étterembe megyünk, a joghurtos padlizsánsaláta számomra kihagyhatatlan. Imádom!
Itthon is szoktam készíteni hasonlót, de csak a két alapelemet tartom meg, a padlizsánt és a joghurtot. Ezt csak azért írom le, hogy tudjátok, ez a recept, nem az a recept…

Hozzávalók:
1 közepes padlizsán
1 pohár joghurt
1 kis fej lilahagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olíva olaj

A padlizsánt megmostam és kockákra vágtam, a hagymát felkockáztam, a fokhagymagerezdeket tisztítás után megroppantottam és felkarikáztam.
Az olajat teflon serpenyőben felhevítettem és beledobtam a padlizsánkockákat, valamint a hagymaféléket is. Megpirítottam az egészet (kb. 8-10 perc). Ezután sóztam és amikor langyosra hűlt belekevertem egy pohár joghurtba.
Éjszakára hűtőben volt, másnap ettem köretként a sült húshoz ebédre.

Tipp! Finom benne a frissen őrölt feketebors és remek, ha van beleaprítva egy is csokor petrezselyem. Ez nálam most elmaradt, de így is imádtam! Könnyen emészthető, pazar íze van és önmagában is csodás.

Kép most kivételesen nem lesz, mert este készült és másnap, vacak fény viszonyok közepette befaltam.

Joghurtos cukkini saláta

Ma este, a szakadó jégesőben és napsütésben, miközben gurultam hazafelé a munkából, azon járt az agyam, mit is kezdhetnék a hűtőben pihenő cukkinikkel…

A különös időjárási viszonyok közepette elment a kedvem a vásárlástól és az otthon felhalmozott készleteket számba véve úgy döntöttem, joghurtos salátát készítek holnapra, ami tökéletes lesz egy könnyű ebédnek.
Így aztán amikor hazaértem két zsenge cukkinit megmostam végeiket levágtam, a törzset felkarikáztam kb. fél centis szeletekre. Két nagy fej lilahagymát is ketté, majd hasonló méretű szeletekre vágtam és az egész színes kupacot jól megsóztam. Néhány tojást megmostam és felraktam főni – gondoltam ez jó lesz a páromnak vacsira vagy holnap reggelihez is…
Kb. fél óra után a cukkiniket leöblítettem, majd a hagymával együtt olajjal kikent serpenyőben pakoltam őket, és a szeletek mindkét oldalát arany színűre sütöttem. Egy üvegtálba szedegettem az elkészült darabokat, és vártam amíg kihűltek. Ekkor hozzákanalaztam kb. 10 dkg görög joghurtot, rácsavartam egy fél citrom levét, őröltem rá frissen borsot, és kóstolás után úgy döntöttem, elfér rajta még kevés só is…
Ezután az egészet óvatosan, hogy a cukkini szeletek ne törjenek el, összekutyultam.
Most bepakolom a hűtőbe, és ha nem felejtem el reggel ,kemény tojás karikákkal fogom díszíteni az ebédemet…

Szerintem nagyszerű lesz, mert már most is nagyon jó íze és illata van!

(Anyja)

Nyers céklasaláta

Vashiányom van, tulajdonképpen kicsi gyerekkorom óta. A vérvételek során hol jobbak az értékek, hol sokkal rosszabbak, ha a normál szintet eléri a vas bennem, égi csoda.
Mivel amióta eszemet tudom így létezem, nem sejtem, milyen lenne az energiaszintem megfelelő mennyiségű vassal a szervezetemben. Nekem tulajdonképpen így jó, ez természetes, de az orvos azt mondja, nem. Amikor már eljutok oda, hogy rosszul vagyok – szédelgős, gyenge, mindig álmos – biztosan nem több az érték, mint a minimum fele… Most így vagyok, és mivel a gyógyszerek bennem nem hatnak (nem szívódnak fel), ezért természetes dolgokkal próbálkozom.
Sokan ajánlották a céklát, szeretem is, így a turbózási körbe bevonom most ezt a csodálatos színű gumót is. Az eredmény persze csak hónapok múlva derülhet ki, de bizakodom.
Ez a saláta azonban nem csak vashiányosoknak egészséges, mindössze nálam most ez az apropója a készítésének. No meg az, hogy a siófoki piacon sikerült vennem nagyon friss gumókat egy nénitől.

Hozzávalók:


~ 60 dkg friss cékla gumó
1-2 szál sárgarépa
1-2 db alma
1 friss citrom leve
~ 2 evőkanál méz
(akác)
csipet só
kanálka olíva olaj
1 teáskanál köménymag
(elmaradhat)

A céklát, az almát és a répát megtisztítottam és a párom durvára reszelte (répa-cékla-alma sorrendben, nem hiszem hogy számít). A duci csíkokra csavartam egy citrom levét, és ízesítettem egy csipet sóval, rákanalaztam a mézet, löttyintettem rá olívaolajat, és némi tipródás után megszórtam egy kanálka köménnyel is (őrölt is lehet).
Most legalább fél napig állni hagyom, terveim szerint az esti kacsamell-sült vacsora körete lesz.

(Anyja)

Sonkás-hagymás rántotta

Vasárnap reggel van, így a nap kezdete kicsit megcsúszik és az esetek 90%-ában elmaradhatatlan szereplője az első étkezésnek a tojás, méghozzá ha lehet, rántotta formájában. Életem párja leginkább “tiszta” formában kedveli ezt az étket, azaz a hozzávalók kimerülnek a tojás, só, olaj, pirospaprika kvartettben.
Ám ma én is szerettem volna rántottát reggelizni, és ha lehet kicsit ízesebb formában…

Hozzávalók (2 főre):

6 tojás
4 szelet sonka
1 fej tavaszi főzőhagyma
1 evőkanál olaj
frissen őrölt bors
őrölt tengeri só
6 szem koktél paradicsom

A hagymát vékony csíkokra vágtam és besóztam, kb. 10 percig hagytam állni. A sonkát félbehajtottam és a kés és a képességeim által korlátozotott lehetőségekhez alkalmazkodva, vékonyra szeleteltem. Felforrosítottam az olajat és beledobtam a hagymát, majd amikor már ez pirulni kezdett, hozzáadtam a sonkát, és az egészet ropogósra sütöttem, majd egy tálba szedtem. A felvert tojást a forró olajban kicsit lágyra (párom így szereti) készítettem, és tálaltam; a tányérokban az “alap” rántottára kanalaztam a sonkás-hagymát, borsot őröltem rá és megszórtam félbevágott koktél paradicsomokkal.

(Anyja)

Póréhagymás babsaláta

Lassan vége a húsvétnak, és nanáhogy volt sonka, pici csülök is, így aztán mi mást készítettem volna az illatos füstölt léből, mint a fiam kedvencét, bablevest.
Igenám, de kicsit túllőttem a bab mennyiségén, ezért a “maradékból” gyorsan összedobtam egy babsalátát.

Hozzávalók:

1 szál póréhagyma
15 dkg bab
csipet só
1 citrom leve
1 evőkanál méz

A babot előző nap este, a levesnek szánt mennyiséggel együtt vízbe áztattam. Másnap sós vízben puhára főztem. A pórét hosszában félbe, majd szeletekre vágtam, besóztam és kb. 10 perc várakozás után citromlével meglocsoltam és összeforgattam a mézzel.
A leszűrt babot hozzákevertem, és miután kihűlt, gondosan betakarva bepakoltam a hűtőszekrénybe (gondolom 2-3 óra elég neki, nálunk csak másnap fogyott belőle).

Tipp! Ínyencek egy kis doboz tonhalkonzvervet forgassanak hozzá, és citrom karikákkal díszítve tálalják.

(Anyja)

Roppanós édeskömény gyümölcsösen, gorgonzolával

Jó dolog ez a diéta, így hogy igyekszem követni a leírt ételeket elkészítését és a hozzávalókat tekintve is pontos vagyok, több új ízzel, hozzávalóval megismerkedtem. Már régen nézem a boltok polcain például az édeskömény csinos gumóit, de sosem jutottam el odáig, hogy vásároljak is egyet.
Csak most tudtam meg, mit hagytam ki!

Hozzávalók (személyenként):

1 édeskömény gumó
1 kanálka vaj
5 dkg gorgonzola
1 körte
1 alma
(idared)
1/2 citrom
1 szűk marék aranymazsola
2 szelet narancs
(spanyol)

A körtét és az almát meghámoztam, daraboltam (ízlés szerinti formára), és a citrom levével meglocsoltam.
Az édeskömény külső levelét eltávolítom, kettévágtam, és a szeleteket vajon mindkét oldalukon kb. 3-3 percig (pirulásig) sütöttem. Az előzetesen megmosott és lecsepegtetett mazsola szemeket szintén megpirítottam.

Az almát és a körtét tálra szedtem, mellé fektettem a sült édesköményt, tetejére reszeltem a gorgonzolát és megszórtam a még forró mazsolával. Narancskarikával díszítve dobozoltam.

A diétám eddigi legfinomabb ebédje, de sokkal ízletesebb volt reggel, amikor elkészült, mint délben, melegítve…

(Anyja)

Narancsos-póréhagymás csirkemell saláta

Harmadik hete fogyózom, ami bizony azzal jár, hogy kevésbé hagyományos ételeket fogyasztok, és néha igen számomra kissé furcsákat. A HáziPatika.com-on 2009. január 12-én kezdett, öt hetes diéta kötött menüs, igaz van több féle. Én a “sietős”-re tettem a voksom, és mindent úgy eszem-iszom, ahogy írják, kis eltérésekkel – mert januárban igen nehéz zsenge tököt, vagy friss epret szerezni…
Számos étel volt már eddig is, amiről azt gondoltam, nem lesz túlságosan finom, de ha csak nem undorodom tőle, bizony legyűröm. A legtöbb kellemes csalódás volt, ám fotózni a komor és sietős reggeleken nincs időm. Ma azonban vasárnap van, így nem kell rohanjak és a nappali fény is segített, hogy megörökítsem az ebédet, aminek az ízeit külön-külön igen kedvelem, de nem gondoltam volna, hogy együtt, a leírtak szerint (kis módosításokkal) elkészítve ennyire finom.

Hozzávalók:

1 db nagy narancs
1/2 póréhagyma
frissen őrölt bors
1 teáskanál mustár
1/2 citrom leve
currypor
1 teáskanál méz
(édesítő helyett tettem)
csipet só
sült csirkemell

A póráhagymát ízlés szerint apróra vagy karikákra vágtam, megsóztam, állni hagytam kb. 10 percet. A narancsot meghámoztam, felkarikáztam és a szeleteket négybe vágtam.
Tegnapról volt egy fél grill csirkemellem (szép fehér, száraz husi), erről a bőrt leszedtem és felkockáztam.
A salátás tálkában elkevertem a mézet, a mustárt, a currty és a borsot, no meg a citrom levét, majd hozzáforgattam a narancsot és a hagymát. Így hagytam állni 3 órát.
A csirkemell kockákat csak fogyasztáskor forgattam bele.

(Anyja)

Rántott karaj hagymás krumplisalátával

Gyarapodjon recept gyűjteményünk egy végtelenül egyszerű, ám garantált sikert ígérő recepttel…

Hozzávalók (a rántott szelethez):

2 szelet karaj (személyenként)
zsemlemorzsa
tojás
liszt

olaj

A friss húst megmostam, a szélein a fehér hártyát bevagdostam, majd életem párját megkértem, hogy a szeleteket mindkét oldalukon klopfolja ki vékonyra (ő úgy szereti). Ezután a karaj szeleteket mindkét oldalon besóztam, és kikészítettem a panírozáshoz szükséges hozzávalókat. Amíg az olaj felhevült, a husikat gondosan megforgattam lisztben, tojásban (felvert, picit sózott), végül zsemlemorzsában.
Kb. két ujjnyi olajban, 8-10 perci sütöttem a szeleteket, majd papír kéztörlővel kibélelt tálba szedtem, és hagytam pihenni őket, amíg mind kisült.

Tipp! A rántott szelet bundájába kerülhet szezámmag, dió vagy reszelt sajt is.

Hozzávalók (a krumpli salátához):

héjában főtt burgonya
lilahagyma
ecet, édesítőszer, só, bors
víz

A kihűlt és megtisztított főtt burgonyát egyforma karikákra vágtam. A megpucolt lilahagymát félbe, majd vékony szeletekre daraboltam, besóztam. A vízbe csipet só, ízlés szerint ecet és édesítőszer (porcukor, édeske, méz, ki mi szeret) kell. Ezután csak bele kell tenni rétegesen a krumpli és a hagyma szeleteket, végül borsot őrölni a tetejére.

Tipp! A burgonyát még előző este főztem meg, reggel készítettem a salátát, így volt ideje legalább 4 órát állni a hűtőben, mire a rántott hús mellé került az asztalra.

(Anyja)

Mai saláta

Annyira szép színei lettek, hogy felteszem ide mai salátánkat.

Ami benne volt:
2 szál újhagyma, 2 szem paradicsom, 1 cirmos édes paprika, 1 duci fürtös uborka, meghámozva.

Picit sóztuk, kanálka olajjal elkevertük és befaltuk. Mmmm, olyan fini volt!

Dzsamizga

Gyerekkoromban onnan tudtam, hogy elérkezett a nyár, amikor Anyu a vasárnapi, erkélyen elköltött reggelihez dzsamizgát csinált, mert akkor lett olcsó a paprika, a paradicsom, előbb nem engedhettük meg magunknak. Ez a pofonegyszerű saláta annyira finom, hogy nem tudok vele betelni azóta sem, és bizony most hogy nekünk már bármikor megfizethető, szoktam enni máskor is, és mindig felidézi bennem a nyár kezdetét…

Hozzávalók:

vöröshagyma, paprika, nap érlelte paradicsom

A hagymát (személyenként 1 kis fej) vékony csíkokra vágjuk, megsózzuk.
A paradicsomot félbe, majd szeletekre vágjuk és a hagyma tetejére rakjuk.
A paprikát vékony csíkokra szeleteljük és a szaftos paradicsomra dobjuk, sózzuk.
Az egészet átforgatjuk 1 teáskanál olívaolajjal (ezt Anyuci régen nem tett bele).
Sima vajas kiflivel is isteni!

(Anyja)