Baconbe göngyölt csirkemáj velesült burgonyával

Idén kettesben szilvesztereztünk, és ezt a csemegét választottuk késő délutáni ebédnek.
A frissen vásárolt (lehetőleg szép világos) csirkemájból kettőnknek 40 dekányit vettem. Emellé szükség volt még szeletelt baconre, és a fűszerekre, valamint néhány szem burgonyára (elmaradhat, illetve zöldséggel helyettesíthető).

A belsőséget megmostam, és a furcsa lifegő dolgokat levágtam róluk. Egy tálba majorannát és őrölt borsot kevertem, ebbe hempergettem az egész májakat, majd a két “lebernyeget” összezárva baconbe tekertem őket és egy fogpiszkálóval megtűztem a csomagot.
A burgonyákat megmostam és négybe vágtam.
Egy serpenyőt kikentem olajjal (ecsettel szoktam, mert nagyon kevés elég), belehelyeztem a csinos pakkokat, melléjük szórtam a burgonyát. Nem sóztam egyáltalán, a bacon éppen elég a májhoz, és a burgonyához is!
Nagyjából 180 fokos sütőben 15 percig lefedve sütöttem, majd egyszer megforgatva a képen láthatóan piros, ropogós, “csinosra” pirítottam őket, ami nagyjából további 20 percet vett igénybe.
Mennyei lett, bár kettőnknek kicsit sok. Bevállalósak voltunk, de maradt még a mai ebédhez is feltétnek.
Szerintem megfelelő válogatásban kiváló party csemege (“finger food”) és könnyű vele bánni.
Tálalásnál érdemes a fogpiszkálókat kivenni belőle, ne okozzon balesetet a lelkes falás közben a hegyes fadarab.

Tipp! Elkészíthető fűszerezek nélkül is, illetve maga a fűszer variálható, például megkenhető mustárral, vagy éppen oregánós paradicsompürével, ki-ki hogy szereti. Finom másnap, hidegen is. Ha maradna bacon, egy-két aszalt szilva szemet is becsavarhatunk, nagyon jól kiegészíti az ízeit…

(Anyja)